Rólunk

Édesapám, Fiáth János 1990-ben egyéni vállalkozóként kezdte meg tevékenységét, majd a kereskedelmi érettségi vizsgám letétele után én is mellé szegődtem. Fő célkitűzésünk megrendelőink minél jobb kiszolgálása. Kapacitásunk lehetővé teszi a nagyobb volumenű munkák elvégzését is, de az elmúlt évek rossz tapasztalatai alapján (a fizetési morál romlása miatt) úgy döntöttünk, hogy csak nagyon jó referenciákkal rendelkező ügyfelek felkérésre vállalunk nagyobb projekteket. Ilyen például a siófoki Hotel Lídó 500fm kovácsolt jellegű erkélykorlátainak legyártása és felszerelése. Ezen okokból kifolyólag a lakossági ügyfeleket tekintjük a legfontosabb vevőinknek és nekik nyújtunk gyors és precíz szolgáltatást. - Fiáth Fémtech Kft.

cimer

Fiáth János (1653 – 1727):
Fiáth Boldizsár és Fodor Borbála egyetlen ismert gyermeke. Fiáth egykori magyar hajdúvajda, aki azon hős katonák egyike volt, akik Buda visszafoglalásakor jelentős szerepet játszottak. 1686. szeptember 2-án 600 győri hajdút vezetett az utolsó rohammal, és Fiáth volt az első, aki a budai vár északnyugati tornyára kitűzte a magyar lobogót. Később Győr vármegye alispánjává, majd az erdélyi udvari kancellária tanácsosává nevezték ki. Ezután jelentős ideig helytartósági tanácsosként munkálkodott. 1727. januárjában érte utol a halál.

Partnereink

natura-kert

er-beton

keszkft

Siófoki hirdetések cégek

siofoki-linkek